Hogyan működik?
A VLCD (nagyon-alacsony kalóriatartalmú diéta) programja felgyorsítja a fogyást, miközben minden tápanyagot tartalmaz, ami szükséges ahhoz, hogy egészséges maradjon.
A fizika nyelvén a testsúly kezelése az energia egyensúlyán múlik. Ha minden nap több energiát visz be, mint amire szervezetének szüksége van, az zsírként fog elraktározódni. A szükségesnél kevesebb energiabevitel mellett a szervezete átáll a tárolt zsírt elégetésére, mint egyedüli energiaforrásra, és azzal táplálja magát. Amikor ez elkezdődik, beindul a fogyás.
A program során az alacsony szénhidrát és energia tartalom arra készteti a szervezetet, hogy saját zsírraktárát égesse el, és így táplálja magát. Tehát nem csupán az élelmiszercsomagok anyagait fogja felhasználni, hanem azt a táplálékot is, amit korábban megevett, és eltárolt.
Ellentétben más diétákkal, melyek nem tartalmazzák a szükséges alap tápanyag-összetevőket, amire az egészséghez szüksége van, az OptiWeight öt élelmiszer csomagjában megvan minden, ami kell. Vele gyorsan, biztonságosan fogyhat.
Beindul a zsírégető folyamat
A szervezet három helyről szerzi be az energiát: frissen elfogyasztott ételek, glikogén raktárak, illetve a tárolt zsír. Ez egy kicsit arra hasonlít, mint amikor választhat a friss étel, a hűtőben tárolt étel vagy a fagyasztott élelmiszer között.
A szervezet legszívesebben a frissen elfogyasztott és megemésztett táplálék szénhidrátjaiból származó cukrot használja fel, mint elsődleges energiaforrást.
Amikor ez az energiaforrás kimerül, a szervezet „kirabolja” a hűtőt — ez a glikogén, egy korlátozott szénhidrát forrás, amit a máj és az izmok tárolnak.
Amint a glikogén elhasználódott (ami néhány napig eltarthat), a szervezet a „fagyasztóhoz” fordul és elkezdi feldolgozni a raktározott zsírt. Szóval, ha a múltban túl sok pizzát evett, a szervezete a fölösleget zsírként elraktározta a fagyasztóban, amit most újra kivesz, és ezt a pizzát használja energiának. A folyamat során ketontestek keletkeznek.
Normál esetben a szénhidrátok a szervezet első számú energiaforrásai, de a VLCD (nagyon-alacsony kalóriatartalmú diéta) során sokkal kevesebb energia és szénhidrát kerül a szervezetbe. Ez a szervezetet a felhalmozódott zsír elégetésére készteti, hogy energiához jusson — és a zsír kiváló energiaforrás.
Ketonok és ketózis
A raktározott zsírból felszabaduló energiát a test nagy része fel tudja használni, az agy kivételével — a zsír ugyanis nem tud átjutni a vér-agy gáton. Helyette a máj a zsír egy részét átalakítja vízben oldódó molekulákká, amit ketontesteknek nevezünk. Ezt már az agy is fel tudja használni, így válnak az agy elsődleges energiaforrásává, amikor a cukorellátás lecsökken a program során.
Amikor a szervezete ketontesteket termel, úgynevezett ketózis alakul ki, ami elnyomja az éhség-érzetet, ahogy tapasztalni is fogja. Ez azért jó, mert ha nem éhes, könnyebb tartania a diétát is.
Ketózis, nem ketoacidózis
A ketózis egy természetes védelmi folyamat, amikor a szervezet a tárolt zsírt használja fel energiaforrásként, ha kevés az étel.
Nem szabad összekeverni a ketoacidózissal, amely a nem jól kezelt 1-es típusú cukorbetegség során alakulhat ki, és az oka az inzulin hiánya. A program során nem a ketoacidózis, hanem a biztonságos ketózis állapota alakul ki.
A szikla megmászása
Néhány napig eltarthat a szervezet átállása arra, hogy szénhidrát helyett zsírt dolgozzon fel. Amíg valóban a ketózis állapotába kerül, érezhet éhséget és szénhidrát-elvonási tünetei lehetnek.
Az átállás kicsit olyan, mintha egy sziklára kellene felmásznia: a legfontosobb, hogy egyszerre mindig csak egy lépést tegyen előre. Amint eléri a csúcsot, a szervezet ketózisba kerül és elkezdi a fölösleges zsír égetését. Nem lesz fizikai éhségérzet, a fogyás jelei kezdenek jelentkezni, annak minden előnyével. Ha azonban lazít és leesik a sziklacsúcsról, azaz kiesik a Totally Different programból, újra alulról kell elkezdeni a mászást. Ezért összpontosítson a szikla csúcsáról látható új, fantasztikus, „könnyebb” életére — kapaszkodjon erősen, és haladjon csak előre!